A DÖNTŐ (2. forduló) lebonyolítása

Időpontja:  2019. április 4. (csütörtök), I. kategória 14:00 óra, II. kategória 15:30 óra.

Helyszíne:  BME EIT Neumann tárgyaló 1111 Budapest, Egry J. u. 18. V1 ép. C213 
EIT Google Maps location
Pályaművek bemutatása
A csapatok a pályaműveiket a zsűri és a többi döntős csapat előtt mutatják be, az alábbiak szerint:

  • a csapatoknak maximum 10 percben kell a bemutatót megtartaniuk,
  • film (animáció) típusú pályamű vetítéséhez hozzá tartozik a kiegészítő (magyarázó) prezentáció bemutatása, de a teljes bemutató ebben az esetben sem haladhatja meg a 10 percet,
  • a döntőbe jutott pályaművek kiegészítése, feljavítása (a megadott határidőig!) megengedett (pl. a szóbeli előadásra tekintettel célszerű a diák eredeti szövegeit csökkenteni),
  • helyszínen bemutatásra kerülő kísérletek esetén ezeket kérjük előre jelezni, a technikai feltételek egyeztetése céljából.

Bírálat
A döntőben a zsűri az előadásokat az első fordulóban ismertetett szempontok alapján értékeli, de hangsúlyozzuk, hogy a zsűri valamennyi bírálati szempont keretében előnyben részesíti (azaz magasabb pontszámmal illeti) azokat a pályaműveket, amelyek a versenyzők által elvégzett kísérletről történő képes vagy filmes beszámolót is tartalmaznak, különösen, ha a kísérlet saját készítésű eszközökkel történt, illetve egyedi/saját ötleten alapult.

A zsűri az alábbi díjak odaítélésről dönt:

  • Fizika mindenkinek verseny Fődíja,
  • Fizika mindenkinek verseny I. kategória I., II. és III. helyezések,
  • Fizika mindenkinek verseny II. kategória I., II. és III. helyezések.

Eredményhirdetés
A zsűri a döntőt követően a helyszínen eredményhirdetést tart, de a Fődíj és az I-III. helyezések érintettjei a pontos sorrendet csak az „Ünnepélyes díjátadáson” tudják meg. Az eredményeket és a díjazott pályaművek elektronikus változatait a www.eit.bme.hu weboldalon megjelentetjük.

ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÁS:
A Fizika mindenkinek és a Matematika mindenkinek versenyek záró eseménye egy közös rendezvény, amelyen megtörténik a Fődíjak és az I-III. helyezések végső eredményhirdetése és a díjak átadása, valamint a Matematika mindenkinek és a Fizika mindenkinek versenyek együttes eredményei alapján - a „Legeredményesebb felkészítő tanár” és a „Legsikeresebb iskola” elismerések átadása.

Az ünnepélyes díjátadás időpontjáról, helyszínéről és programjáról a 2. (szóbeli) fordulók során adunk tájékoztatást a helyszínen, és emellett az érintetteknek e-mailben külön értesítést küldünk.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Védnökök:
Prof. Dr. Jakab László egyetemi tanár, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja
Dr. Kádár György fizika tudományok doktora, BZA alapítói jogú kurátora

Szervezőbizottság:
Dr. Kovács Kálmán egyetemi docens, a BME EIT igazgatója - a szervezőbizottság elnöke
Richlik-Horváth Katalin középiskolai tanár - a verseny szakmai felelőse
Czaba Eszter és Molnár Simon projekt munkatársak, BME EIT

Kapcsolattartó: 
Czaba Eszter (BME EIT)
+36 1 463 3417; czaba.eszter@eit.bme.hu